A 22 Design Studio felfedezte a beton gyönyörű természetét

Posted on 2018-12-10 by B. Szabó Lívia

Egy fiatalokból álló kis csapat újraértelmezte a beton felhasználásának módját, feltérképezték az anyag egyéniségét, és olyan használati tárgyakat alkottak meg belőle, amitől ez a szürke, szinte kegyetlenül rideg valami máris sokkal barátságosabb lesz.

A történet Tajpej városban játszódik, ahol nyolc fiatal összeállt, hogy megalapítsák a 22 Design Studio-t. Munkájukat a város inspirálja és ihleti.

„A város otthon nyújt nekünk, mozgásban tart és megvéd minket, főleg a betonnak és az acélnak köszönhetően. Ihletet merítünk belőle, és olyan hétköznapi dolgokat alkotunk, mint például a karóra, íróeszközök vagy ékszerek. A tervezés és a gyártás minden egyes fázisát saját stúdiónkban végezzük. Célunk, hogy legalább annyira innovatív termékeket adjunk a vásárlóinknak, mint amilyen maga az anyag, amiből készültek.”

Első alkalommal az íróeszközökre figyeltem fel, mert ezek a termékek valahogy beszivárogtak Magyarországra, így válva elérhetővé az olyan emberek számára, akik szeretik egy kicsit megfogdosni a dolgokat, mielőtt a világ másik feléről rendelnek online. Nem tudom, hogy mennyi ideig lehet majd kapni kis hazánkban, mert jelenleg a Bomo Art Budapest manufaktúra kínálja ezeket a portékákat. Kérdés, hogy állandó forgalmazók lettek, vagy csak ideiglenesen érhetőek el ezek a termékek.

A kínálatban szerepel rotring ceruza, többféle golyóstoll, rollertoll és töltőtoll, valamint egy rajzolásra alkalmas ceruza, amit a grafikusok és illusztrátorok szerintem imádni fognak. Mindez három színben kapható, a betontól már jól megszokott szürkében, amiből van világosabb és sötétebb verzió is, valamint egy kicsit elegánsabb fehér színben.

Ami egyébként szerintem még sokak figyelmét fel fogja kelteni, azok a betonból készült karórák. Az árát tekintve eléggé el vannak szállva, és ezt a pénzt tuti, hogy nem az óra szerkezete miatt kell kifizetni, hanem sokkal inkább azért, mert egy egyedülálló, különleges, dizájner ketyegőről van szó. Akárcsak a fából készült darabok esetében, itt is az óra egyedisége teszi oda még azt a pár nullát.

 

A számlap erős sűrűségű betonból készül és le van kezelve PVD réteggel. Előnyére legyen mondva a kicsikének, hogy az üvege zafírból van, és természetesen tartozik hozzá egy hetyke bőrszíj. Színében elég nagy a választék, itt is megjelenik a galambszürke árnyalat és a grafit is, valamint a fehér, amit ezüst és arany részletekkel gazdagítanak, szóval azt hiszem, hogy mindenki megtalálná a kedvencét, kortól és nemtől függetlenül.

És írok még pár szót az ékszerekről is. Bár engem személy szerint nem hoztak lázba. Egyszer volt egy gyűrűm, ami eléggé bumszli volt és nem tudtam összezárni tőle az ujjaimat. Ez az emlék olyan erősen kísért a mai napig, hogy számomra elképzelhetetlen, hogy egy ilyen darabért akár egy forintot is adjak.

De nem csak gyűrű szerepel a kínálatban, mert vannak még itt nagyon cuki kis beton fülbevalók is. Na ezt már esetleg én is bevállalnám egy kreatívabb napon.