Velence egyik eldugott kincse, a MALPH póló

Posted on 2019-06-09 by B. Szabó Lívia

A mintás pólók szerelmeseinek szól ez a cikk. Azoknak, akik egy online vásárlás alkalmával, azonnal bekattintják a „graphics” szűrőt. Volt egy WOW-élményem Olaszországban, és erről írtam pár sort, de ha megnézzük a Malphilosophy instagram oldalt, akkor nem marad túl sok nyitott kérdés.

Pár napot töltöttem Velencében, és ahogy vettem a lépcsőket, folyamatosan azt kerestem, hogy mit vigyek haza emlékbe ebből a káprázatos városból. Nagyon szeretem Velencét, mert szépek a színek, van egy kis tenger élmény, és az olasz konyháért oda vagyok. Ha valaki kedveli a divatot, akkor is jó választás Olaszország. Itt sorakoznak, egymást váltva azok a luxusmárkák, amiket Magyarországon sajnos ritkábban láthatunk. Szóval kerülgettem a kirakatokat, és egyszer valamiért megakadt a szemem egy bolton. Ha jól emlékszem, színes marionett bábok lógtak az ajtó előtt, ezért nem feltételeztem, hogy ruhákat találok bent, de mégis szinte beszippantott az üzlet. Nem hiszek a véletlenekben, nekem akkor és ott kellett lennem. Abban a pillanatban, ahogy betoppantam, megláttam, hogy miért is sodort oda az utam. A méternyi kis üzletben egymás mellett voltak felakasztva a színes pólók, mindegyiken ugyanaz a lufis motívum váltakozott.

Volt ott egy fehér póló, amire egy nagy piros lufi volt rányomva. A lufiból pedig egy fekete fonal indult el a póló alja felé, át volt vezetve a belsejébe. Kicsit megfogdostam az anyagot, jó minőségű cucc volt, és megnéztem, hogy hova megy a fekete cérna. Akkor döntöttem el, hogy én ezt megveszem. A felhő mintázat ugyanis nem a póló külső oldalára volt rányomtatva, hanem a belső felére, és a cérna azt a célt szolgálta, hogy egy kicsit felkapja a póló alját és így kilátszódjon a kék felhőminta. Leírva talán fel sem fogható, ezért inkább megmutatom, hogyan is nézett ki.

Elég borsos ára volt, 65 euróért vettem, és nem tudtam elvonatkoztatni a ténytől, hogy egy lufi mintás alapdarabért fizettem ennyit, minden esetre elgondolkodtam azon, amit az eladó mondott. Egy ideje már nézelődtem a boltban, amikor belépett egy srác és mondta, hogy ez a lufis motívum az ő munkája, ő rajzolja és nyomtatja rá a ruhákra. Gondoltam, rendben, megveszem, saját tervezésű holmi, grafikus készítette, egyedi ötlet alapján, ez már rossz nem lehet, és nem akartam a költőpénzem muránói üvegből készült kiskacsára költeni.

Amikor beértem a szállásra, rákerestem a logóra, csak úgy viccből, és nem számítottam arra, amit találtam. Kiderült, hogy a póló, ami öt perccel ezelőtt még bűntudatot okozott, egy MALPH márkanéven futó nagyon menő dolog. A tervezőt úgy hívják, hogy Luca Gregorio, és 2014-ben megkapta a legjobb dizájner-nek járó díjat a Milano Fashion Week-en. A MALPH márka Olaszországban egyébként eléggé elterjedt, és bár sokan definiálják úgy, mintha egy egész cég állna mögötte, de az igazság az, hogy Luca mozgatja a szálakat egyedül. Ő intézi a tervezést, a gyártást, a hivatalos ügyek bonyolítását, szóval a MALPH valójában egyemberes project. Luca nem fél kimondani, hogy soha életében nem tanult divattervezést. Ő azon dizájnerek egyike, aki szerint rengetegen jönnek ki neves iskolákból, tervezőnek mondják magukat, miközben nem azok. Ez valószínűleg egy örök vita tárgya lesz, hogy ki számít tervezőnek a piacon, minden esetre nekem külön szimpatikus, hogy ki meri mondani, neki nincs hivatalos képesítése ahhoz, amit csinál.

„Ezt mindig elmondom, mindenkinek, hogy én nem csinálok couture-t. Csupán annyit teszek, hogy egy kicsit nagyobb szenvedéllyel alkotok pólókat, mint mások. Hacsak egy szívroham el nem visz, akkor biztosan folytatom ezt a munkát.”

Egyébként nehezen tudtam választani a mintái közül, mert a piros lufis után, a következő abszolút kedvencem, az a kutya formájú lufi volt, amelyik lufit kakil. Ezen kívül a Marilyn Monroe-t ábrázoló ikonikus rágógumis kép újraértelmezése is levett a lábamról.

A Luca-val készült egyik interjúban olvastam, hogy néhány napot Budapesten töltött, és természetesen elment körbenézni, hogy milyen egyedi tervezésű holmit lehet vásárolni a városban. Sajnos nem jó véleménnyel távozott. Szerinte Budapesten nincsenek olyan szépen kialakított, egyedi dizájnt értékesítő üzletek, mint amik Olaszországban vannak. És Luca-nak szent meggyőződése, hogy a divat igenis helyhez kötött. Ez utóbbiban osztom a véleményét, valóban nem lehet mindig eladni Magyarországnak azt, ami Párizsban, Londonban, vagy Velencében menő. Talán még abban is igaza van, hogy Budapesten nem gyakoriak a dizájnerek által felállított pop-up store-ok, vagy állandó üzletek. De pár nap alatt nem lehet megismerni, hogy mit kínál egy ország piaca, és kik azok az egyedi tervezők, akik Luca-hoz hasonlóan saját márkát hoztak létre. Sajnos ez volt a bajom Velencében, hogy annyira akartam látni több és több, lokál tervező manufaktúráját, és csak párat találtam a városban. Pedig egészen biztos vagyok benne, hogy ezer tehetséges dizájner bújik meg a csatornák utcáin, saját portékáját árulva. Én véletlenül rábukkantam erre a kis gyöngyszemre, és boldog vagyok, hogy egy Luca Gregorio darab lóg a szekrényemben.